A konferencia második előadója Dr. Egedy Gergely (BCE-KIK Társadalomtudományi Tanszék vezetője) volt, aki nem kizárólag szociológiai megközelítésből vizsgálta az állam szerepvállalását, hiszen ezen a területen a különböző diszciplínák szorosan összefonódnak.
Az előadó szerint elsősorban azt kell vizsgálni, hogy milyen új kihívások előtt állnak a mai nemzetállamok. A válasz nem meglepő: a legfontosabb és legnagyobb volumenű kihívás a globalizációs folyamat, és természetesen annak következményei. Mindez elsősorban a hagyományos nemzetállamok kihívásaként jelentkezik.
Ennek kapcsán felmerül a kérdés: beszélhetünk-e egyáltalán szuverén nemzetállamról? A globalizációs folyamat ugyanis éppen a szuverén állam elemi részeit kérdőjelezi meg és mossa alá. Melyek ezek és milyen kihívások érik őket?
1. A gazdasági rendszer: kialakulóban van a világgazdaság centralizált központi rendszere, így a nemzetállamok hagyományos gazdaságszervező funkciója lassan eltűnik. A legfontosabb és legnagyobb forgalmat bonyolító gazdasági egységek átkerülnek a nemzetek feletti multinacionális cégek kezébe. Ráadásul az állam már nem képes követni a pénz- illetve tőkemozgásokat sem.
2. Nemzetbiztonság: az államok döntő többsége többé nem képes arra, hogy megvédje a saját területét és lakosságát (pl.: interkontinentális rakéták fenyegetése)
3. Információk és eszmék áramlása: a globális kommunikációs hálózatok fölött sem gyakorolhat kontrollt az állam; ráadásul ezek nyilvánvalóan nem a nemzetállamok felé lojálisak.
4. Az integrációk növekvő szerepe: a nemzetállami szuverenitásból egyre többet adnak fel önként az államok, és ezzel a szupranacionális szint megerősödik (döntéshozatali jogkörök átadása, stb.).
Más irányból megközelítve beszélhetünk a nemzetállamok kétszintű kihívásáról is:
1. A szupranacionális szint kihívása: az integrációk növekvő szerepéről már korábban szóltunk.
2. A szubnacionális szint kihívása: a regionális mozgalmak térnyerése egyre szembetűnőbb, hatásuk az államra nyilvánvaló.
A fentiekben bemutatott folyamatok az egyes kormányzatokat is új kihívások elé állítják. Ennek nyomán egy új kormányzás-felfogás látszik körvonalazódni. Ennek bemutatására szolgál a következő táblázat:
A kormányzás régi fogalma | A kormányzás új fogalma |
A kormányzást struktúrának tekinti | A kormányzást folyamatnak tekinti |
Aktor központú gondolkodás, a kormányzás aktora a kormány | A kormányzás interaktív folyamatként jelenik meg |
A problémákat hierarchikus szerkezetben kezeli | A problémákat nem hierarchikusan kezeli |
A kormányzás szubjektuma és tárgya élesen elkülönül | A kormányzás szubjektuma és objektuma nem különül el, társadalmi aktorok bevonása |
A kormányzás politikai tevékenységként jelenik meg | A kormányzás mint szervezés/menedzsment jelenik meg |
Ennek a felismerésnek a nyomán alakult ki a „good governmence” koncepció, amely a hagyományos államot mindinkább kikapcsolja, visszaszorítja: közszolgáltatások privatizálása mellett érvel (neoliberális gondolkodás visszatérése). Governmence without government = állam nélküli kormányzás. Az állam feladata itt mindössze annyi, hogy megteremtse a kormányzás feltételeit.
Ezzel a koncepcióval szemben érvényesül a „good government” koncepció: ebben a szemléletmódban az állam nem csak feltételeket teremt a kormányzáshoz, hanem a kormányzás feladatát is magára vállalja. Elsődleges feladata a közérdek érvényre juttatása, ez pedig egy erős, aktív, intelligens állam meglétét feltételezi.
A két koncepció közötti választás végső soron értékrendbeli választást jelent, hiszen más szempontok szerint ezt a választást minden kétséget kizáróan alátámasztani nem is lehetne. Elmondhatjuk, hogy Egedy tanár úr a voksát egyértelműen az utóbbi koncepció mellett teszi le, erős és aktív államra szükség van, különösen egy olyan válsághelyzetben, amellyel napjainkban nézünk szembe.
Rehák Eszter
Magyary Zoltán Szakkollégium
