Vitaest az állami szerepvállalás kihívásairól a Magyary Zoltán Szakkollégiumban február 23-án.
De a miénk… programsorozat keretében az állam feladatairól folytatott diskurzust Takács Albert (BCE-KIK, korábbi igazságügyi és rendészeti miniszter) tanár úr jogi megközelítésű vitaindítója nyitotta meg. A rendkívül impresszív és gondolat kovácsoló előadás számos kérdést hagyott nyitva az érdeklődő közönség számára.
Az állam feladatait vizsgálva Tanár úr abból indult ki, hogy az állam egy fikció. Egy mesterséges absztrakció, mely tulajdonképpen nincs. Amennyiben azonban mégis létező „valami” leginkább egy szemétdombhoz hasonlítható, melyre oly sok minden rakódott a történelem folyamán, folyton-folyvást növelve méretét. Eszmék, ideológiák, nézetek és egyebek hagyták rajta újra, illetve újra nem hasznosítható maradványaikat. Ezen „szemétdombnak” végeredményben három feladata különíthető el.
Először is, mint közhatalommal rendelkező entitásnak gondoskodnia kell a biztonságról. Ezzel kapcsolatban Tanár úr a minimális állam túlhajszolt igényére mintegy reflektálva megjegyezte, hogy az államnak igenis van egy szükséges hatalmi mennyisége, mely elengedhetetlen ezen, Hobbes társadalmi szerződés elméletéből levezethető kötelezettségének teljesítéséhez.
Az állammal szemben támasztott második követelmény, a társadalom részéről megnyilvánuló igazságosság igénye. Az igazságosság ugyanis a közfeladatok révén valósul meg, melyek konkrét tartalma koronként változott. Ezzel kapcsolatban napjainkban megfigyelhető tendencia a közfeladatok szolgáltató jellegének kidomborítására irányuló, egyre erősebben jelentkező igény a fogyasztói társadalom részéről. A szolgáltatások biztosítása pedig nyilvánvalóan bizonyos, nem feltétlenül kis mennyiségű apparátus létét feltételezi, szükségelteti. A gondolatmenet ezzel át is vezet az állam Tanár úr által vázolt harmadik feladatához az önfenntartáshoz, amely szükséges, de mértéke megkérdőjelezhető, hiszen a történelem folyamán annak lehettünk tanúi, hogy az állam saját mítoszának fenntartására egyre nagyobb kapacitását fordítja.
A problémát az eszmék túlhajszolása jelenti. Jelen erkölcsi válságra is utalva Tanár úr a demokratikus eszmét emelte ki, mint korunk démonját, érzékeltetve, hogy azon jelszó alatt, hogy a többségi döntés „mindent” legitimál, azok tartalmatlanná válnak, a közmegegyezés révén gyakran erkölcsi tartalmuk teljesen elvész. Nem hiába korunkban magukat politikusnak aposztrofáló vezetők állnak az államok élén, az arra érdemes erkölcsileg megkérdőjelezhetetlen államférfiak helyett, akiknek az ideáját mára „csak” történelmi léptékű szerzők művei őrzik.
Az állam feladatait áttekintve megállapítható, hogy ma már teljesítőképessége határait feszegeti. Míg a főfeladatának tekinthető biztonság megteremtésére, a bizonytalan helyzetek csökkentésére eszközei egyre kevesebbnek bizonyulnak, addig szolgáltató jellegű feladatai túlterjedtek. Ezáltal a modern állam alapeszméje, a szabadság elveszni látszik. A fentiek tekintetében az is belátható, hogy a kicsi állam lépten-nyomon hirdetése a demagógia eszköze. Az államot úgy kell elképzelni, mint egy egységes gépezetet, amelyből nem lehet csak úgy mindenféle meggyőződés hatására alkatrészeket kidobálni, - mondván, hogy felesleges, - mert az egész szerkezet működésképtelenné válik. Amennyiben nem működik hatékonyan, úgy az egész működését újragondolva lehetséges a változtatás, alaposan átgondolva annak működésre gyakorolt hatását.
Ezen újragondolást sürgeti a demokratikus, alkotmányos nemzetállamok részéről a napjainkat átható többszegmensű válság. Hiszen, egyelőre úgy tűnik, hogy ezen államok saját eszközeik elégtelensége révén a nem demokratikus országokat hozzák ki győztesen az eszmék globális versenyfutásából. Avagy, az általuk életre keltett és táplált „szörnyeteg”, a globalizáció a nemzetállamok alkonyát hozza, számtalan kérdést nyitva az állam feladatával kapcsolatban is, a közeli és távoli jövőre vonatkozóan egyaránt, megválaszolását a soron következő generációkra bízva.
Sugár Eszter
Magyary Zoltán Szakkollégium
